Nézem…
Nézem termetét, fájdalmas szemét.
Meggyötört testét, kínjai hevét.
Az életben engem, csak Ő segített.
Most Ő van nagy bajban, s én itt vagyok,
de fájdalmára enyhülést adni nem tudok.
Nem tudok. Vajon miért nem tudok?
Csak nézek fátyolos szemébe.
S arra gondolok, – Jézus mi lesz a vége?
A FÁJDALOM
Az én Anyám a legjobb Anya! – Ezért járok gyakran haza.
Beteg szegény nagyon-nagyon – Én egyedül Őt sosem hagyom.
Betegségben veled leszek – Soha-soha nem eresztlek.
De már látom az arcodon – mily nagy is a fájdalom.
Amiben csak segíthetek – telefonálj s én ott termek.
Mosogatok, teszek, veszek – takarítok, mosok,.. megyek!
Osztozhatnék fájdalmadban – hordoznám én önmagamban.
Sajnos ezt én nem tehetem – ezért vérzik kicsi szívem.
Segítenék, hogyha tudnék! – A fájdalmán megosztoznék.
De csak látom a bánatát – átkozom a Rákot (magát).
Nagy Rozália
Kedveseim köszönöm kedves szavaitokat!
Szeretettel:Rozálka
Kedves Rozál!
Tudom hogy mit szenvedsz és veled érzek.
Drága Szüleimnél éveket éltem át hasonlóan…
a fájdalmukat nem tudtam elmulasztani, átvenni…
Rettenetes volt.
Szeretettel:Teri
Kedves Rozálka!
Nagy megértéssel és empátiával olvastam szomorú-fájdalmas versedet.
Szeretettel.Zsike
[b][color=#3366ff][u]Drága Rozálka ![/u]
Sajnos nagyon szomorú hírt közöltél velünk ebben a versedben, és már Te is tudod, hogy ennek mi lehet a vége, addig reménykedj és imádkozz sokat.
Enyhítsd minden jelenléteddel a beteg fájdalmát….
[u]Fájó Szeretettel ![/u]
– keni -[/color][/b]
Lássa is hogy osztozol- az sokat enyhít. nagyon szépen írsz, gratulál Tóni