A bomba
(egy ismerős elbeszélése nyomán )
Negyvenegyet írtunk akkor éppen,
Ott ültem egy vadvirágos réten,
Magasan repülő szállt az égen,
De én akkor még cseppet sem féltem.
Nem tudtam, hogy félni kellett volna,
Csak amikor megjelent a bomba.
Sivítva zúgott lejjebb… és lejjebb,
Hangja szívembe hatolt, mind beljebb…
A kis erdő szélére zuhant le,
Hasra vágódtam nyomban; a földre!
Most mindjárt meghalok – gondoltam,
De a robbanást csak nem hallottam.
Az ijedségből, hogy feleszméltem,
Bár még nagyon reszketett a térdem,
Átvágtam a dús, zöldellő réten,
S egy hatalmas, mély tölcsérre leltem.
Alján ott volt az ijesztő bomba,
Ahogy épp fáradságát aludta.
Nem vártam meg, míg felébred újra,
Haza szaladtam rémülten, sírva.
Kapunkban nagyanyám félve várt rám,
A közeli várost bombázták már.
Örömmel zárt ölelő karjába –
Másnap beléptünk a háborúba…
Sok év telt el, s itt ülök a réten,
Felettem repülő zúg az égen,
Ezüstös teste csillan a fényben,
Béke van, immár nincs mitől félnem…(?)
Kassa 1941.
Lejegyezve: Budapest 1986.
Drgács Gabriella
Kedves Gabriella!
Szerencsére én már csak bombatölcsérekkel találkoztam, lakóhelyünk környékén. Már régen benőtte a gaz, és "játszótérnek" szolgált.
Jó lenne, ha többé soha, sehol sem lenne háború, mert anélkül is lehet annyi természeti katasztrófa, hogy többen meghalhatunk, mint egy háborúban!
üdv.: Torma Zsuzsanna
:):):)
[b][i][color=#006600][center][u]Kedves Gabriella ![/u][/center]
A bombáknak csak ez a sorsa, főleg a háborúkba, de hála itt felettünk béke van, de a mindennapi hírek bizony bombázó és harcoló híreket hoznak.
Szép összefoglalója ez a vers a minket is ért légi támadásoknak…
[u]Szeretettel ![/u]
– keni –
[/color][/i][/b]