Húsvéti óda


Húsvéti óda

1.

Lehet, kevés voltam nagyon.
Örömnek, derűnek hiábavaló-
De mégis: igaz. Hamisan sosem szóltam!
A könny, mely bánatom kísérte,
Kristállyá merevült arcomon
S a hideg márványú égboltról
Csillagok zápora hullott rám;
Elömlött rajtam a fogyó hold
Márvány, hideg fényű halála –
S míg ébredést kért a feltámadás,
A világ a Megváltót nem találta.

Pedig jöttére várt az álmos világ!
Ébresztőt fakaszt rügyben a nap,
S a szivárványba burkolódzó viharkabát
Tavaszi záport fog ég alatt!

2.

Az úton a Kedves bandukol
Lóbálva kezét, mint aki ráér.
Felmosolyog az égre vidáman
S arcán táncolva éled a fény.
Ugye, te is látod, amit én?
Ugye a tavasz neked is dalol?
Egy ritmusra ver a szívünk
S zubog a testünkben a vér.
Látom, már nem vagy egyedül:
Válladra egy szelíd kéz simul
S míg kísér végig az utadon,
A szivárvány foszló színeiben
megmártózol valahol.

3.

(Tudom, túl sok voltam neked.
Márciusban a nap hevült,
áprilisra szénné égett,
májusra minden fény kihűlt.)

4.

Nem kell, hogy lásd, ha visszanézel
hogy szakad vízesésbe a táj –
ahol a feltámadás ült reménykedve –
egy emmausi névtelen tanítvány.

Faragó Eszter

“Húsvéti óda” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. [color=#0066cc][u]Kedves Eszter ![/u]

    Én magamban vitatkozom azon, hogy ez a vers – tényleg óda-e? – de nem tudom eldönteni. Azt viszont igen, hogy elnyerted vele a tetszésemet, és megírtad benne a legfontosabb – lényeget…

    [u]Üdvözlettel ![/u]

    – keni -[/color]

  2. Kedves Eszter!

    Húsvéti ódaversed nekem is tetszett, különösen a szép megszemélyesítéseid!
    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

Szólj hozzá!