Semmilét

Buzognak a lávafolyamok
A föld belsejében, akár
A tűzijátékok szilveszterkor,
S elandalog a szó a lét
Vállain, önálló módot
Vezet be magának, oly sok
A gondolat, mely a szavakat
Agyonnyomja, s küzdve
A halállal, bitorolja a hatalmat.
Még fut tova egy vad szekér,
Az evilági gondolkodás, de
Látom amottan a téli világot,
Havas a szó, és a sziklák fénylenek.
Semmivé foszlanak a mondatok, s
Mint egy szövetet, tépem össze
A betűimet, a megírtat tépésemmel
Írom felül ezáltal, dübörög már
A rengeteg, nyüzsgő lény, ám
Atombomba miatt egy nagy
Gödör lett ez a földi élet,
Nyoma az eljövendő okságnak.
Az ok az egó hatalmára hallgató
Emberi gondolatok, az okozat
Pedig a pusztítás, így lett aztán
Semmi a lét, bárha az atombomba
Nyomát még több ezer évig
Fenntartja, s a természet rendje is
Megsínyli a robbantást, így válva
Nyommá a történelem, egyetlen,
Sötét, fekete lyukká, a világegyetemben.

Székesfehérvár, 2010. október 18.

Elbert Anita