A Római gyásza

Áldozati vér fel nem szárad;
Szúrós töviskoszorú Krisztusnak fején.
Egy római katona mered rá,
s tűnődik tekintetén.

Szeretet tükröződik csak benne,
nem a várva várt remény.
A szabadulás már nem jön el,
de e férfi ettől sem fél.

Meggyalázzák, kínozzák,
ina szakad kereszt alatt.
Miként a hegyre fel,
kínzó lassúsággal felfelé haladt.

A katona követte.
Lóhátról leste messziről.
Fáradt sóhaj vagy jaj szó,
nem tört fel szívéből.

A nép utat nyitott,
átkozták s gyászolták.
Aztán keresztre feszítették,
éles szögekkel keresztfához ácsolták.

Prüszkölt a katona lova,
megriadt a zajongástól.
A csodának halálára
hívta egy tekintet ki riadtan gyászol.

Poncius Pilátus alatt,
törvényt ült rajta a nép.
Kiket századokkal később meghurcoltak,
s kik soha nem mondták:Elég!…

Áldozati vér fel nem szárad.
Krisztus teste szenved örökké majd.
Míg erejét megfeszítve,
feledtetné ezt a sok jajt.

Megáldta a férfiút ki ellopott egy szöget.
Szemfödélen arca rajt maradt.
Tekintsd utolsó ajándéknak,
bűnös lélek a gyógyulásodat.

Poncius Pilátus ördög lett,
a pokolba jutott.
Jézus Krisztus a Mennybe szállt,
s a felhők fölött lakott.

A Szent lélek erejétől,
védve ő már csendesen.
Mint örök szerettünk,
meghalt fáradtan,kedvesen.

E római katona pedig,
most fájón felzokogott.
Lova megriadt,
s ijedten felágaskodott.

S a légionárius,
a forró homokba zuhant.
Piszkos lett ruhája s arca,
tekintete a Golgotára suhant.

Egy dárda döfte oldalában:
Mily aljas dolog ez:Megvető.
Meghalt az Isten s eleredt,
a könnyeket lemosó s gyászt takaró eső.

Kis- Izsák:1995.Július 28.

Bakos Attila Péter