Tekintés
zavarom gyűröm sapkámba,
hó csúcsoz sziklákat a horizontra,
föléjük gigászok mély kéket,
mert nincs semmi, ahol senki sincs,
és gondolat fest tereket pontokká
szél jár vissza, a kéményeket súrolja,
ez orgonasípokba fúrja dalait,
koncertek zúgnak a dombok között
hallgatom, ahogy eltűnik zavarom
mennybe tartó hajnali ködök
siklanak végig gerincemen,
meszes sorjákká csókolnak,
csigolya kaparó akaratuk vés, vés,
fűszertelen kéjjel sorsom ellen
nem élvezem, óraművem elfáradt
virágot nem tépek, nyíljon, éljen,
bólintson a szélben, végtelent,
utánam, és jöjjön, ha kérem, illata
(2010.)
Székács László
Zsuzsa, örülök a figyelmednek, véleményednek :o)) kösz. Laci
Kedves László!
Tetszenek a gondolataid, érzéseid szavakba öntése, az orgonasípok dallamát idéző szél megjelenítése, mintha hallanám, ahogy "koncerteket zúg a hegyek között".
Ismerősek ezek a hangok nekem!
Az utolsó sorok is igen tetszenek!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂
keni, kösz, hogy olvastad :o)) üdv. Laci
[color=#ff6600][u]Kedves Laci ![/u]
Verseléseidben én azt tartom nagyszerűnek, hogy soha nem magadat állítod be a vers központjába, hanem a sajátosan általad látod világod – használod csomagolásod jelzőrendszerévé…
Ettől oly egyetemesek és nem öncélúak a Te írásaid. Elsőre nehéznek tűnnek, de csak meg lehet mégis találni bennük a fontosat a lényeget, mert elmondasz minden idevalót…
A Te verseid már igazi költészetté formálódtak és valóban kortárs-iasak…
[u]Üdvözlettel ! [/u]
– keni -[/color]