Hűtlen

Könnycseppek bújnak
Eső áztatta arcodon
Szemedben összegyűlt
Ami szívedben összetört
A szeretet hiába vár
Ha szolit a vágy
Az ördög folyton bírál
Mert nem vagy gonosz
Csupán a véred szorgos
Süket fülekbe gyónnál
Hogy senki meg ne hallja
Csak hogy az igazat vallja
Vörös ajkad egy percre
Lelked tán nem szenvedne
De itt a kietlen vidéken
Meztelen múltad egyre teltebb
Így lettél te a legszebb
Izzó idegen emberen
Ki beléd örök mámort olt
Szoknyádon szégyenfolt
A szív így minek tapasztal
Ha senki nem marasztal
Az emlék benned hidegen ül
S maradsz végül egyedül

Pecsuvácz Dávid