A természet hölgye

Sikolt a gyönge vágy
Mert ellenállni nem bír
Mint a rügyet bontó ág
Ha az a nap hozzá ér

Amitől pezseg a lárva
A kéjjel dúsított véredben
Hívogat az avaros párna
A gyönyörrel sűrített életbe

Az ösztönnek zihált hangja
s forró harmat cseppje
Csak szüntelen bizonyítja
A télnek örök a veszte

A fűzfának birtokló hajlama
A fény alá árnyat font
De szerelmes testnek karja
Közt a fény kiront

És folyvást többet kér
Mint kiszáradt cserje
Mélybe ágyazott gyökér
Így kell a szeretete

Így vések érzést tölgybe
S állít emléket az erdő
A természet igaz hölgye
Neked szépséges szerető

Pecsuvácz Dávid