Karácsonyi hang

Ma nem hallom meg a bús,
Száraz szavakat, nem érint
Meg a farkasordító hideg.
Vállamon egy hóbagoly ül,
S nem mondja: „Soha már”.
A ropogós hó tömörületében
Belejegesedik a földbe
Lábnyomom, mi mutatja,
Itt jártam, de már nem vagyok
Ott, ajándékok tarka malmában
Elvegyül az együgyű szív.
Krisztus leplével beborítja
A világot, arcát hagyja füvön,
Fán, emberen, s a karácsony
Megszólal a nyíltszívű emberben.
Olyan a hangja, mint a harangnak,
Mégis lágyan felsóhajt belőle
Az öröm, Jézus születésének
Estéje. Én is bekopogtattam
Az emberi szívekbe, mégsem
Találtam sokban igyekezetet,
Ők nem akarnak új születést,
Holott a karácsony a teremtés
Ünnepe lenne, az ember átszellemülése.
Csillagszórót tartok kezemben,
S nézem a szikrákat, mint
Lobbantják fel az égen a csillagokat,
Miközben angyalok fogják kezeinket,
S láthatatlanul megszólal lelkünkben
Szelíden, fénybe lábadva a karácsony.

Székesfehérvár, 2010. december 17.

Elbert Anita