Vénusz menyegzője

Mikor az ég és föld egyesült,
A homokóra lepergett, s a kis
Szemekbe bebújt a tél, ám
A vágy akkora volt, hogy
Tűzben hamvadt el a kert,
Hol járt az ifjú pár. Odaadta
Magát, egyik lélek a másiknak,
Úgy, akár a pelikán, ki
Saját vérével itatja kicsinyeit,
S e láng rózsaszirmokként
Hullott szanaszét, Cupido
Nyila eltalált két, szakadt
Szívet, kik halál felé haladva,
Újra megízlelik az ősi csókot,
Mely során két lélek egybeolvad.
Vénusz bolygójáról megérkezve üli
Meg a menyegzőt, hitves ura
Galamb képében száll le rá,
S a tükörképében megfürdik
A Szépség, s könnycseppekben
Boldog, ősi nászban oldódik
Meg az öv, a kertben még ott
Van az almafa, de újra a régi
Paradicsomban jár az ifjú pár.
Halak vannak a hálóban. Csoda
Számba mennek a plátói szerelmek.
S a vörös halál álarcát veszi fel
A két lélek, szívük lángban
Hamvad el, mert a szerelem
Erősebb, mint a halál, s az ösztönző
Eső könnycseppekként csorog le
Arcaikról, s szavakban ki nem fejezhető,
Szent nász sejlik át az univerzumon.

Székesfehérvár, 2010. december 22.

Elbert Anita