Alzheimer 2.
Arcod ezer barázdájába nézve,
nem látom szemedben a fényt
Ajkad szóra nyílt, de
Mit ér?
Szavad érthetetlen
Te tán tudod mit mondasz?
Nővérkém ehhez, még oly fiatal vagy.
Emlékszel mikor veszekedtünk,
Te mindjárt karod-emelted, és én védekezve
Felkaptam magamét,
Körmeim véletlen mély vonást
Rajzoltak arcodra,
Melyet odavarrt a piros vér,
Örök nyomot hagyva.
Kettőnk szégyenén.
Domin Jolán
Kedves ek!
A közelmúlt számomra-és a családomnak- igen fájdalmas, és , bár szeretnék vidámulni, mégse megy.Ki kel jöjjön belőlem a fájdalom.KKöszönöm megértéseteket.
Szeretettel Jolán
Kedves Joli!
Nagyon mélyen érintett versed hangulata, mondanivalója.
Annyira őszinte, és annyira igaz.
Szeretettel:Zsike
Kedves Jolán!
Könnyeket csaltál a szemembe, ez a kór vittel el a közelmúltban az édesanyám. Versed őt idézte, szinte láttam az arcát magam előtt…
Köszönöm Neked, hogy emlékezhettem!
Szeretettel ölel, Ida
Kedves Jolánka!
Hú, ez a legcsodálatosabb vers, amit tőled eddig olvastam.
Borsózik a hátam…. tökéletes!
Szeretettel: Icu
[color=#993366][u]Kedves Jolán ![/u]
Félelmetes korrajzot ábrázoltál elénk erről a szörnyűséges betegségről,de tényleg jóságosan írtál testvéredről, és a lelkiismeret furdalás még érzem mindig gyötör, de kérlek oldozd fel magad ettől a volt cselekedettől, mert az ilyen betegség a másik felet is megviseli, és Te csak védekezésből tetted, amit elkövettél…
[u]Szomorú lettem ilyen versed olvasása közben ![/u]
[i]Szeretettel ![/i]
– keni -[/color]
Kedves Jolán!
Gyönyörű, de fájdalmas versed.
Szeretettel:Rozál
Kedves Jolán!
Nagyon megrendítő a versed. Kicsit bocsánatkérésnek is érződik.
Nagy szeretettel olvastalak!
Gabi