Változatlanul

Semmi sem újul meg,
csak átalakul.
Majd elmúlnak percek,
s pillanatok változatlanul.

És emlékeimben újra felidézek
régi dolgokat.
De nem szomorkodom,mert
fülemben hallom tündérem csengő hangodat.

Mert semmi sem újul meg,
hát ne félj a régi álmod újra átélni.
S az eljövendő holnapokban,bátran,
szüntelen hinni,és remélni.

Mert itt már minden
jóval másabb-távolabbi.
S csak az a fontos mi megmarad,
hogy tudjunk még egymásnak magunkból adni.

Hiszen akár mi is múlik,
s akár mi az mi eljövend soká.
Átváltozik ím emlékké mind,
és terólad szóló édes ábrándokká.

Pár boldog percben midőn megpihenek,
most Rád gondolok szívem-kedvesem.
Ki annyi mindent jelentesz,
s ki a legszebb csillagom vagy nekem…

Semmi sem újul meg,
de emlékeimben minden átalakul.
S szívünkben meg-megdobban fiatalságunk,
feledhetetlen,még,változatlanul.

Az első mosoly mi bátorított,
s az első tekintet.
S kezed-simogató kezed,
mely hozzám érve megérintett.

Nélküled nincsen Nap,ragyogása,
s nincsenek fontos dolgok,álmok.
Ugye ha megbántottalak valaha
már nem haragszol,s megbocsájtod?.

Mert bárhová is megyek,azért tudd
hogy gondolatban ott vagy mindig velem.
És fényképedet nézve telefonomban,
amikor egyedül vagyok megkönnyezem.

Mosolyod rajta,mosolygásom,
s minden-minden álmom.
Örökkön vigasztaló reggelekben,
megújulásom-átváltozásom.

És még egy perc,
még pár pillanat.
Ahogyan készülvén munkából haza,
még elpakolom-pakolgatom dolgaimat.

S a Budai hegyek között,
rövid sétám,majd a buszra várva.
Végre elindulok hozzád nyugodtan,csendben,
létemnek s magamnak vigasztalására.

Mert semmi sem újul meg,
csak átalakul.
S Te vársz engem,készülsz,
elébem sietve mindig kulcszörgésre…

Változatlanul.

Újpest;2011.Július 8. Péntek.

Bakos Attila Péter