Úton hazafelé

Szilánkosan hullott a hó,
Csikorgott rajta a csizma,
Úton hazafelé baktat
A tékozló gyermek, kezében
Higanygömbök vannak.
Tudom, egyszer vége lesz
Ennek a világnak, s a függönyt
Elhúzza az Isten, ha a kertben
A csend szitál, s a lehetőség
Magasan az ember fölé emelkedik.
Sok barát és ellenség cipeli
Terhét, magát, hullnak a fenyőfáról
Emberek, karácsony van.
Mintha langyos rácsozatból,
Akár a kénsav, ömlene vak humor,
Úgy nem érik el emberek
A mély embert, ki csendbe lábad,
S hazugságot nem ér nyelve.
Leteszem mindenemet most
A földre, testemet is itt hagyom,
S majd mikor a fény ünnepén
Kitárul az emberek szíve,
Lelkem újra a földön danol.
Ráncosak a szavak, már ódon
Ládában sem férnek el, elhaltak.
A mondatok féloldalasan
A piros almára mutatnak.
Ember hullik a fáról, üdvözlégy
Tüskés, néma karácsony!

Székesfehérvár, 2010. december 8.

Elbert Anita