Egy fa álma

Összes megtekintés: 616 


Egy fa álma

Kandalló előtt egy aprócska fahasáb
megadón fekszik és csendben várja sorsát.
A reménye már akkor végleg elfogyott
még mikor a fejsze rá vadul lecsapott.

A fa régóta állt az öreg udvaron,
tűrte ahogy az unalom rá hálót fon.
A házba vágyott ő az emberek közé,
az ismeretlenbe, meleg kályha mellé.

Eljött hát a nap és a vén fa felnyögött
mikor a balta testébe léket ütött.
Felkiáltott és azonnal megbánta már
hogy egész életében csakis erre várt.

Most a kályha előtt fekszik élettelen,
lelke félútról lenéz rá, reménytelen.
De a házigazda hirtelen felé nyúl,
s a fa testében valami most elindul.

Végigsimítja és jól szemügyre veszi,
megforgatja, érdeklődve méregeti.
Kést vesz elő a fa ajkán néma sikoly,
mikor az a száraz kéreg alá hatol.

Éles a penge a fájdalom ismerős,
a remény illan a félelem oly erős.
De nézd a kés nyomán új élet ébredez,
ismeretlen és mégis ismerni véled.

A hasáb új alakot ölt és arca lesz,
a szempárban végre új élet éledez.
Felsóhajt a fa a kés az alkotó kéz,
a fa lelke fentről már visszatérni kész.

Most itt a fahasáb a kettéhasított,
az akinek egy kéz új életet adott.
Így került ő polcra az emberek közé,
és onnan néz büszkén a kandalló felé.

Szála Gabriella
Budapest, 2010.

“Egy fa álma” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Gabi!

    Remek verset hasítottál az életfánk kérgéből..
    Gratulálok! Neked írnod kell.. de sokkal többet..
    lécci,lécci,lécci..
    Nekem is van egy erdővel kapcsolatos versem,majd elküldöm neked..

    sok szeretettel: Taz ÍRJ!!!!!!!!!!!

  2. Kedves Mindannyian!

    Nagyon köszönöm a figyelmeteket, és a pozitív gondolatokat!

    Kedves Icu!

    Neked külön köszönöm "kis remekedet", nagyon tetszett!

    Sok-sok szeretettel Felétek,

    Gabi

  3. Kedves Gabikám!

    Csodálattal olvastalak…. s ha eljön az ősz, a tél, és ránézek egy apró fahasábra, tűzre nem rakom, mert sosem teljesül álma, hogy életre keljen, kezemben esélye nincs, legyen belőle angyalarc, vagy faragott bilincs, s csak sír a kis fahasáb, mert tudja, hogy embernek szíve nincs:)

    Ölellek szeretettel: Icu

  4. Kedves Gabriella!

    Nagyon szép és megható verset írtál az öreg fáról, aki vágyakozott az emberek közé. Pedig, ha belegondolunk, az emberek eddig is a közelében lehettek, hiszen árnyékában sokan megpihenhettek, s az is örömet adhatott neki.
    De jobb sorsra volt érdemes, ezért "halála" után újjáéledt, talán egy szép fafaragvány formájában!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

  5. Kedves Gabriella!
    Amig remény van, minden van! Ügyesen ajándékoztad meg ezt a darabka fát egy nemesebb új élettel.
    Szép versedhez szeretettel gratulálok!
    Zsike:P

  6. [b][color=#ff6600][u]Drága Gabriella ![/u]

    Kimondhatatlanul szép, ahogy erről a fáról írsz és annak tényleges megszemélyesítéséről !
    Most ott áll, nem ott ahol gondoltuk olvasás közben a kandalló előtt, – hanem egy emlékének, kedves példaként a kandalló fölött.

    Nem tudom miért, de nekem erről a történetről a [u]Kis Ólomkatona [/u] jutott eszembe, aki olyan hűségesen volt szerelmes a kis balerinába, hogy amikor az Ólomkatona a tűzbe esett, és elolvadt a Balerina is követte őt !

    Nehéz e kettő között az ellentétek miatt hasonlatot tenni, de nekem épp olyan szomorúságot, de mégis az örökkévalóságot mutatta be mindkettő !
    [u]
    Szeretettel ölel ikerbarátod ![/u]

    – keni -[/color][/b]

  7. Kedves Gabriella, élni kezd a fahasáb, ahogyan megszemélyesíted. Igazán szép vers született egy élettel fahasábból. Szívből gratulálok!
    Szeretettel, Ida

Szólj hozzá!