Az úton

Összes megtekintés: 587 

Amíg úton vagyok
Addig otthon vagyok
De félek, ha megállok
Akkor elveszek én
Talpam nyomán
Elcsavarog a fény
A hajnal rám
Ugyanúgy köszön
Úgyhogy viszlát
Mérföldkövek mögöttem
Volt ki marasztalt
Tőle szemét örököltem
De hívott az aszfalt
Ez a keserédes út
Mit nekünk adni tud
Érzelmekkel szántott földre
Tévedtem emberek
Választ keresve mindörökre
Szívemben kérdések
Ott egy hitetlen fogadó
Ami engem kitagadott
Mert elviselni nem bírta
Mit az élet írt belém
Hogy egyszerre
Vagyok a mindené
És a semmié

Pecsuvácz Dávid

“Az úton” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Dávid!

    Gyönyörű ez a vers, nagyon megérintett!
    Hasonló gondolatok bennem is megfogalmazódnak néha!
    Gratulálok!

    …és tudod, "az út a fontos, és nem a cél!"

    Sok szeretettel,

    Gabi

  2. [b][color=#ff6600][u]Kedves Dávid ![/u]

    Kétségtelenül ez a versed is számomra egy nagy m ű v é s z v e r s !

    Az a gondolat a végén :
    [center][quote]*Hogy egyszerre
    Vagyok a mindené
    és a semmié*[/quote][/center]

    – az mindenről beszél, és Rólad is mesél !

    [u]Tisztelőd ![/u]

    – keni -[/color][/b]

  3. Kedves Dávid!
    Nekem ez a vers olyan, mint egy kétségbeesett, gyötrelmes útkeresés. Kívánom, hogy megleld azt az utat, amin nem csak elindulni érdemes, de végig is járni azt!
    Versedhez gratulálok!
    Szeretettel, Ida

Szólj hozzá!