Éjjeli tánc
Táncra hív az éjjel minket.
Egy felhő lassan elvonul.
Kitisztul az ég, káprázatosan
ragyog reánk a „mi” kis csillagunk.
Valamit szeretnék mondani, súgni
halkan. De félek, nem lehet! Egyre
távolodsz, tudom és legbelül ezt érzem!
Fáj. Újra és újra táncra hív az éjjel
minket. De nem járhatjuk el életünk
táncát. Nem énekelhetjük közösen
életünk dalát. Hisz te máshol élsz….
az én világom egészen új s egészen más!
Így nem látod, nem láthatod, hogy
mennyire rossz nekem. Sír az égbolt,
titkon én is könnyezem. Ezt nem nézheti
senki sem, azt én úgysem engedem.
Csak Holdnak, ki éjjel mosolyt csal
szomorú arcomra. Közben lágyan
simogat, majd álomba ringat. Ez az én
világom, fájdalmas de nem cseppet
sem végtelen!
Kisvárda, 2011. július 29.
Orsós Mónika
Kedves Mónika!
Csak írj, írj és reménykedj, ez kell, hogy életben tartson mindnyájunkat, minden áron, ha végig szenvedünk is!
Szeretettel: Viola
Drága tündérboszi lányka!
Milyen gyönyörűen fogalmazott Gyöngyi, ennél szebbet és okosabbat sajnos nem tudok írni.
Hát, vívódsz még rengeteget! De csak elvonul a felhő egyszer már a fejed fölül?
Nyisd nagyobbra két csodás barna szemeidet:) és hamarosan rátalálsz a boldogságra…..
Szeretettel ölel: ancid
Drága Mónikám.!
Meddig hordozod még lelkedben azt a követ? Mikor nyitja meg érzéseid sötétbezárt kapuit a tudat? Mióta ismerlek azóta stabilan őrzöd ezt a követ ami elnyomorítja életed idejét és fájdalmakat farag.Lezárja érzékeid minden járatát. Megint elszomorítottál kinjaidat és fájdalmaidat olvasva. Szép a versed, mert sugározza tiszta élzéseidet. Gratulálok sok sikert Szeretettel Gyöngyi.
Drága kicsi lány!!
Szép amit írsz, szép amiről írsz.
Ez vagy te, én már tudom…ilyen mint ez a versed.
Csodálatos, mélabús, de azért egy iciri – picirit légy optimistább szívem!Ismersz már te is én adok tanácsot mikor én ugyanúgy szomorú verseket írok?
De olvasd el a mostani "művemet", hátha jobb kedvre tudlak deríteni."alkotásomat?.!..milyen nagy az arcom mi?
Sok- sok baráti ölelés:Rozálka
[i][color=#0000cc][u]Drága Mónika ![/u]
Úgy látom, hogy Te egyre szebb és értékesebb verseket írsz, ha még bánat most is ott ül a szíveden.
Azt írod a sorok között, hogy nem láthatja senki sem, de igen, mert kiírod nekünk magadból bölcsen és olyan kedvesen.
Amilyen bánatos volt és lemondó a kezdeted, lassan levetkőzöd magadról a kényszerítő körülményeket, és annál jobban és ígéretesebben kiteljesedsz.
Lassan már teljes értékű költő is lehetsz, vagy már az is vagy talán !
Szerető megfigyelőd, aki mindig olvas és bátorít Téged – megérte, hogy melletted voltam és biztattalak ! Mint most is teszem.
[u]Csak írj sokat, – sokaknak ![/u]
[b]Szeretettel ![/b]
– keni –
[/color][/i]