Végjáték

Belecsúsztatom a vízbe a lábam.
Kishalak ússzák körbe, kíváncsiság győzi a félelmet, megkóstolnak…
Olajzöld a tó vize bokámig takar, a vízfodrozódás hangulataim lenyomata…
A túlpartig nézek, nem tudnék addig úszni, úszni sem tudok.
Az elmélet visz át odáig.
Saját világom letesz nádas közé.
Szétnézek.
Semmit se találok kagylóhéjat talán, üreset.
Combomra nehezülsz.
Átaludtad már magad, hová egyedül jár az ember,
átveszem vízmozgást az ringat rajtam keresztül téged is.
Kezem füledre neheztem, azon át érzel engem, az érintés megmocorogtat.
Szomszéd stégről zajolók csobbantanak,
hangjuk felkavarja a víz fenéket.
Csikónyi, még le nem élt vágy harsog bennük, végül csak elcsendesednek…
Várakozom. Ott vagyok minden telő percben, szinte élem az időt megálltában…
Jó így, sietetlenül hagyni, hogy a nyugalom átszerethessen.
Átbukni készül a nap.
A vízfelszín alatt lopakodik, még világosságot csurgatva vékony sávban.
Szememet csalogatja az átláthatatlan, mélyet takaró sárga, útnyi távozása
a fénynek.
Felébredsz. Zavartan nézed, hová nyíltál abból, ahol eddig jártál.
Elzsibbadtam, az egyhelyben mozdulatlanság tartása,
markolja bennem a bizonytalan állást,de kimúlik lassan.
Pár perc után megtalálod a valóságot, tele rakod az életeddel a korhadt stéget,
pokrócból kirázod a láthatatlan szemcséket.
Nézlek.
Beléd látok újra, percek alatt.
Aztán, ahogy zsíros kenyérből lehet,
úgy tördeled nekem apró falatokkal a szavakat.
Egybeszőttek az életszövők veled…
s, mint szőlőszemet,
utolsó, legjobb falatnak, számban tartalak: íznek….
Tőled kaptam világszagtól megborzolódom…
Aztán elindulunk, átkeringenek a nyirkos lépések.
Velem lépsz…veled lépek, utolsó sárga lihegése a fénynek
megreszketi a látomásokat, bőr alatt…
szőlőszem végjátéka vagy számban,
Az utolsó falat…

2011-08-07.

Kordics Orsi