Csendrezzenet

Lassan mélázgat hintaszékében
A meditáló, lágy rezgések
Távoznak belőle. Reszket
A világ, mikor a csend, akár
Egy üveg, szilánkokra törve,
Görbe tükröt tart az üvegdarabok
Ezernyi világából, hiszen minden
Szilánkból más világ rajzolódik
Ki, így a szemüveggel élőknél
Is. Beleremeg a föld, mikor
A Hajnal felszusszan, s szórja
Sugarait, melyekből rezgések
Hangolnak harmóniát. Egy
Leheletnyi szünet rögvest
Megtöri a percet, s mint a hó,
A semmiből döbbenti meg
Az embereket. Mint egy őzike,
Megrezzen az ág, s miképp
A napfényben fürdő pelikánok,
Kik vérüket csorgatják fiókáiknak,
Olyan az önfeláldozó, ki hány
Percet áldoz életéből, s önmagát.
Lábnyomok pihegnek a fáradt
Földeken, mely jelzi, valaki
Itt járt. Én mégis csendben
Lakozva várom az időmet,
Mikor majd közbeléphetek, s
Már nem magamért, de
A világért élve, felébredek,
S a teremtő csendre rezzenek.

Székesfehérvár, 2011. május 30.

Elbert Anita