Mentsétek meg Lelkeink!
Lelkek szállnak fenn a magasban,
Magányos, elhagyott lelkek.
Az Öreg Idő borított rájuk
Végtelen, bársonyfekete selymet.
Nem voltak békétlenek soha,
S ha kardjuk mégis ütközött,
Csak hogy védjék árva honukat,
De szemük szomorúságot tükrözött.
Az égen mégsem lehetett nyugtuk,
Bár tűrték a Hold keskeny száját,
Majd a csillag is, mint régi gomb,
Ha nehezen, de elhagyta ruháját.
Most új, hamis csillagok gyúlnak,
Fényük túlragyognák ősi szentjeik,
De ők a Nap Atyához fohászkodnak,
S kérik: Mentsd meg Isten Lelkeink!
Felber Zsolt
Kedves Zsolt!
Tetszik a fohászod, nemes lélekre vall. Egyben reménykedhetünk, hogy az "új, hamis csillagok" nem ragyoghatnak sokáig.
Szeretettel: Viola
Kedves Hozzászólók!
Köszönöm megtisztelő szavaitokat.
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
Nagyon tetszett és kicsit felkavart a versed. Gondolom ezért íródott.
Gratulálok,
Gabi
Nagyon elgondolkodtató, szép fohászt írtál.
Zsolt, gratulálok!
Üdv. Ida
[i][color=#0099ff][u]Kedves Zsolt ![/u]
Nagy régi igazságokat fogadtál a versedbe és gyönyörű fohásszal kérsz békét a lelkekre !
[u]Tisztelőd ![/u]
– keni -[/color][/i]