Észrevétlenül átölel a fény
Térdelve hallgatom a szent csendet.
Oltáron a gyertya csontig égett,
Közben fából faragott szentek néznek,
Rövid imára hunyom le szemem.
Frissen mázolt gyóntatószék üres.
Nincs még itt a pap, ma ő nem vallat,
A keresztre szegezett is hallgat,
S egy kérdést hallott meg süket fülem.
Keskeny ablakon lép be a fény.
Színes üvegtáblára írt szöveg
Válaszol a szívbe döfött tőrrel,
S észrevétlenül átölel a fény.
Az örökmécsesen pók sző hálót.
Egy órája tán, hogy térden állok,
Kinyílik szemem, s mindent látok
A keresztre szegezett világból.
Habos László
Kedves László!
Nagyon szépen fogalmaztad meg a versed.
Egy valamire szeretném felhívni a figyelmed, a második sorban: a gyertya csonkig égett (nem csontig, apró véletlen hiba, javítható).
Nagyon tetszett!
Üdvözöl, Ida
Kedves László!
Nagyon megindító a versed. Bár én nem vagyok templomba járó, mégis sokszor megélem gondolatban versed üzenetét.
Szeretettel gratulálok,
Gabi
[center][color=#993333][u]Kedves László ![/u]
Valamikor Prohászka Ottokát mondta, hogy aki térdet hajt Isten fensége előtt, az félig odaadja magát Neki, az odaadja fele nagyságát is….
Szép versedre, most csak ennyi a feleletem.
Az alázatos ember, mindig elnyeri méltó jutalmát, és választ kap belül a kérdéseire !
[u]Üdvözlettel ![/u]
– keni -[/color][/center]