Árpagyöngy

Szántóföldeken elmerengve
Ébrednek fel a nagy alkotók,
Kik hajdanán életet adtak egy
Fának, mely túlélte őket, s
Ezáltal utaltak az ültetőre.
Árpagyöngyöt terem az idő,
Lassú lépteit paplanba dugja,
S alkotói kedvvel ugrál
Az árpagyöngysorok közében.
Minden növény életet lehel
Az emberbe, oxigén révén
Betekint a tüdő szöveteibe,
S mint a búza, mely arannyá
Váltja a kalászt, az árpagyöngy
Is küzd pozitív megítéléséért.
Kocsonyás a reggel, hamar
Kivirrad, s dél lesz, mikor
A munka belekezd a vas rend
Izzadásába, az élet tovaring
Egy csüngő csuklón, melybe
Utolsót üt a verőér. Tompa
Ma a világ, mindenki a maga
Baját fájlalja, ám a másik
Világát senki nem ismerheti.
Döng a tér, reped az idő, más
Világrend keletkezik. Ám
Az árpagyöngy helyet foglal
Majd el a trónus közelében,
Mely a láthatatlan kenyérrel
Jóllakatja az égi embereket.

Székesfehérvár, 2011. június 3.

Elbert Anita