Üres a sír

Néma harang szól a szívben,
Ütemesen kattog mutatója,
Mint a meditációban az éber
Rebbenés, olyan a gyolccsal
Körbetekert test néma sóhaja.
Mantrákat mormol a felkelő
Szél, rezeg tőle az egész
Világ, s az üresség kifeszített
Vállain van kiterítve a magány.
Szellemi levegőt kér minden
Lélek, kik felismerték, mi
A lényeg, s szellemi erőben
Értik meg a mindenséget.
Ki magára nem szán eleget,
A többi emberért sem tud
Áldozatot vállalni, mert
Üres a sír, a gyolcsok
Hátrahagyva, ki szerette
Magát és a világot, most
Még halott az emberi szívben,
De mikor megéli ember
A misztériumot, mindörökre
Üres marad a sír, s a feltámadásé
Lesz a terep, hiába döcög
A hiány vállain a lét, s dörög
Az atomég, mindenekelőtt áll,
Hogy üres a sír, s egy jelentés
Elveszett, valahol a történelemben.

Székesfehérvár, 2011. április 23.

Elbert Anita