Közeleg a halottak napja

Fájdalmakat síró
gyászos könnyek,
Az én szememből már mind kijöttek.
Kifogyott a sírás tava.
Soha nem mehetek én már haza.
Nincs már kihez.
Üres a ház.
Édesanyám te már nem vársz.
Nincs már nekem apukám sem.
Mikor “elmentetek”
én akkor felnőttem.
Ti új otthonra leltetek.
Nektek már megnyugodott lelketek.
De mi lesz velem?
Kegyetlen az a fájdalom,
kegyetlen az a gyötrelem
mi lassan
tépi ki szívem.
Hiányotok,
lányotoknak
kegyetlenül fáj.
Üvölteni tudna
e sírásra álló száj.
A könny elapadt.
A szó megakadt.
Csak a lelkem az, mi a könnyektől megdagadt.
Egy vigaszom van,
a sötétbe boruló éjszakák.
A gyönyörű égi-tengerben
fürdőző aranyló csodák.
Melyben
ott ragyogtok nékem
minden éjjelen.
Ott a messzeségben, az égi-tengeren.

2011. október.

Nagy Rozália