Az idő szénásszekere


Az idő szénásszekere

Sötét nyirkos éjjelen, amikor csak a távoli csillagok fénye érinti a földet,
Gondolataim a múlt tavaszán járnak, ami elmúlt és nem jön vissza többet.
Barna szemű ártatlan gyermekként nyargaltam a hűs lenge széllel,
Mint egy kis poros, koszos angyal, ki leszállt egy csillagfényes éjjel.
A Nap melegétől izzó rét zöld füvében hancúroztam sokszor boldogan,
És szedtem szép virágokat Anyámnak, hisz kicsi gyermek voltam.

Álmodozva merengek elmúlt gyermekkorom hihetetlen nyugalmán,
S csikorogva fordul az időkerék az élet türelmetlen vénséges malmán.
Akkoriba még az út pora is oly tiszta volt, de sokszor játszottam benne,
Mostanság már a gyermekhomokozó is méreggel s szeméttel van tele.
Milyen istenkék volt az ég, és milyen hófehérek voltak a fellegek,
Mára már kékje megfakult, s szürkék, feketék esőkor a nehéz egek.

A kis patak vize előttünk, mint kristály, fénye úgy szikrázott,
Vizébe csiborok és színes vízi élet volt és vidáman tanyázott.
Most koszos vize átlátszatlanul csordogál szennyes medrébe,
Az ember nem szívesen emelne szürke koszos vizéből vedrébe.
Elmúltak azok a mindennapok és csodás évek szinte nyomtalanul
Üresen kongó helyébe, a nyüzsgő, zajló és rohanó élet sietve tódul.

Nagyon nem szeretem ezt a felhúzott, zaklatott fertőt, amibe élünk,
Szeretnék visszatérni a tiszta múltba, ahol az élettől nem féltünk.
De oda többet vissza már soha nem térhetek, pedig milyen jó lenne,
Túl haladt rajta az idő szénával megrakott súlyos nagy szekere.
Már csak a csodaszép emlékek maradtak nekem abból az időből,
Melyek kicsit szépítik keserű lelkemet a távoli fényes édenből.

Az idő rajtam sem múlt el nyomtalanul, gyermekből meglett felnőtt lettem,
Majd mindenkit kiknek gyermekkorom szépségét köszönhetem, eltemettem.
Szép tavaszokat és nyarakat a bánatos őszök és telek követnek szorosan,
És angyalszárnyon elszállt az-az idő, ami álomszép volt, hihetetlenül gyorsan,
Életem delén járok rongyosan, félúton a fagyos fekete halál felé monoton,
És bármi legyen is, nem állhatok meg ezen a rögös, koszos és nehéz utamon.

2007. április 07.

Deák László Sándor

“Az idő szénásszekere” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagyon szép a versed. Szépen kidolgozott,visszaemlékezésekkel.Szinte átéltem veled újra én is gyermekkorom szép emlékeit.Sajnos szomorú az,hogy elveszítjük azokat akik fontosak az életünkben.És ahogyan írod, mi is a halál felé közeledünk életünk dele után.Sajnos el kell ezt fogadnunk, bármilyen nehéz is.A gyermekkor szép emlékeit azonban senki nem veheti el tőlünk.Jó visszaemlékezni a szépre. Szeretettel olvastalak. Meli 🙂

Szólj hozzá!