Önleltár
nem a nátha terjed hanem a technika
a kor orrában takony helyett drótfika
képernyőkertben nem hat se fagy se permet
kukacok rágják ímélekké a lelket
mint a fecske a villanylevél elrepül
s én ezernyi jajjal maradok egyedül
néha öröm hergel máskor csak a látszat
a líra egy nővel engedi hogy játsszak
álom s valóság közt semmi se banális
szigorú határ ez motoz a halál is
mesterkélt mámort importálni még lehet
minden szóért vámot fizet a képzelet
magam magamnak leltározva átadom
valamennyi polcra jut egy-egy fájdalom
problémák között esésekben székelek
de ki állítja fel bennem az életet
Bíró László
Kedves Laci!
Virtuális, vagy valóságos? Hm.
Nagyon keményen, de jól feszegeted a kérdést.
Gratulálok!
Péter
[center][color=#6600ff][u]Kedves László ![/u]
Hatalmas önkritikával vágtál bele magad önleltárába, de én nem hiszem, hogy a polcaidra csak a keserűségből jutott, mert ahol keserűség van ott kell lennie ellentételezésnek is…
Miért hagytad hát a földön az örömeidet, hiszen abból is kell lenni, ami létezik, és a polcaidon lenne a helyük ! !
Különös sanyargató vers. Remélem, hogy csak pillanat- gondolatai ezek….
Szépen körítve tártad elénk, ami a versednek a legnagyobb érdeme !
[u]Tisztelőd ![/u]
– keni –
[/color][/center]
kedves László, versedből a fájdalom és a szomorúság árad.
Lelkednek megnyugvást kívánok.
Versedhez szeretettel gratulálok: Radmila