Gyermekkorom illata

Álmodozva sétáltam ezen a napfényes délelőttön,
Szívtam magamba a nap meleg fényét dédelgetőn.
Olyan varázslatos érzés kerített óriás hatalmába,
Elégedett és boldog voltam ebben a csodás órában.
Szívmelengető érzés volt a múlt kopott kövén járni,
És egy-egy varázslatosnak tűnő helyen megállni.

A kis dalos madarak csivitelő csicsergését hallgatni,
A langyos szellő bársonyos érintését arcomon tudni.
És ekkor érintett meg a buja tavasz igazi, értékes kincse,
Egy gyönyörű virágzó fa alatt feléledt az emlékek színe.
Olyan illatot éreztem melyet már oly nagyon régen nem,
Édeskésen mézként csorgott általa gyermekkori emlékem.

Ez egy hihetetlenül kedves illat, bágyadt szívem számára,
Olyan csodálatos volt, korona ez a szerelem álom számára.
Mintha ismét ott és akkor éltem volna ebben a pillanatban,
Ezernyi színével, kedvességgel éledt újra a gyermeki múltam.
A régmúlt eltűntnek hitt bájai ragadtak el engem magukkal,
Mint forgószél repültem az időben vissza a vágyódó tudattal.

Vágytam érezni a már halottnak hitt érzéseket és illatokat,
Vágytam égni a gyermekkor heves tüzétől, hallani a szavakat.
Azokat a szavakat melyek már réges-rég elszállva elhaltak,
Melyek szívemnek ás lelkemnek akkor oly kedvesek voltak.
Vágytam látni azokat a képeket, melyek agyamba égtek,
Melyek most már távoli halovány színes csodás emlékek.

De csak egy édes álom volt az egész, egy röpke szép pillanat,
Hiszen tudtam, ez csak álom lehet, s testem most is itt maradt.
A múlt csak emlék már, mely távoli és megváltoztathatatlan,
Az utazás az illat által jó, de szívem számára már hasztalan.
Itt és most élek a jelenben, ez a kincs, mely most fontos nagyon,
Most kell megállnom a helyem, az életem most jól irányíthatom.

2009. április 12.

Deák László Sándor