Ki a hibás?

Egy magányos hűs csillagfényes este, mikor a Hold világít odafent,
Lelkemben egy jobb világ után sóvárogva nem találtam szépet odabent.
Vágyakozva tekintettem a csillagok felé, fényüket ámulva s csodálva,
Mily kegyetlen világ ez, magunkat a szívünk mélyén, bárgyún ámítva.
Lehet e jobb, boldogabb és szebb ezen a kék színű bolygón az élet,
Ha már magunk sem tudjuk, jól jót cselekszünk e vagy csak szépet.

Nem is tudom, olyan bizarr és túlvilági ez a tücsökzenés esti látvány,
Olyan végtelennek tűnő a nyugalom, vagy csak próbálkozik a Sátán?
A hűs levegő a sötét égbolt a csend és a sok-sok millió fényes izzó csillag,
Kiráz a hideg, most jó ez vagy rossz, eldönteni nem tudom pillanatnyilag.
Testemben mintha fortyogna a be nem fejezett életpillanatok emléke,
Nem nyugodt a helyzet, mintha egy felébredt vulkán kitörni készülne.

Épp ellentétje a belsőmben uralkodó feszültség a kinti mély nyugalomnak,
Bár tenni semmit nem tudok ellene, csörög a vészcsengő a tudatomnak.
De sajna a múlt elhibázott döntéseit már megváltoztatni nem tudom,
Belsőmben ezért hiába is zokog forrongva a sokszor megélt fájdalom.
Sokszor nem is tehettem semmit csak sodort a történés magával engem,
Mire tehettem volna valamit a hibák helyrehozásáért, késő volt nekem.

Átlépett rajtam és átvette az irányítást felettem a kegyetlen dühös vak sors,
És nem maradt más csak a fájdalmas sírás, mely csípte szemem, mint a bors.
Lelkemből zokogtam, de megbocsátani már nem tudott nekem a szigorú élet,
Úgy büntetett, ahogyan az a legjobban fájt, kivette kezemből a lehetőséget.
Így sokszor részemről befejezetlen maradt a hihetetlennek tűnő szép történet,
És ez okoz lelkemben máig ható izzón fájó tátongó mély és sötét ürességet.

Vagy kifejezetten ez volt a cél az életünket irányító fentiek jövőt látó szemében?
Ez volt a cél, hogy mindent megtapasztalva ne túl boldogan éljem az életem?
Hívjuk bár Életnek, Sorsnak vagy Istennek ezt a hihetetlen óriás nagyhatalmat,
Lehetett volna kicsit kegyesebb is, vagy ne legyek telhetetlen, ez rajtam túlmutat?
Megtapasztalni mindent ez jó, de eddig több rossz történt velem, mint igazán jó,
Vagy csak ezt én látom így feketén-fehéren, és tudnom kellene, hogy a rossz is jó?

Képtelen vagyok egyedül ezeken az elvétett múltbéli hibákon túltenni magam,
Át kellene beszélni a szereplőkkel, mi miért történt, bár volt, hogy ott sem voltam.
Nem is biztos, hogy én vagy csak én hibáztam, a sors is túlbuzgó volt, láttam.
Bár volt, hogy elsiettem dolgokat, vagy a sorstól és az időben túl sokat vártam.
De hát ez a ma esti csillagos égbolt sem sokat segíthet lüktető sajgó bajomon,
Ezt a csatát a sorssal és az élettel én vívom, bár veszett ügy ez véres harcomon.

2009. június 5.

Deák László Sándor