Jó volt

Néhány napja egy este lementem hozzád, mert hívtál,
És amikor megjelentem nálad, kedvesen mosolyogtál.
Jót beszélgettünk és felemlegettük a közös múltat,
Annak is a legszebb részét, eleven volt még a tudat.

Mély barna szemed, mint szurokgyöngy csillogott,
És édes volt a nekem szánt drága zamatos mosolyod.
Azok a puszik mellyel megajándékoztál, mint a méz,
Rég elmúlt távoli valóságot szívdobogva megidéz.

Szemed perzselő tekintete szemem tükrén keresztül,
Oly mélyre hatolt, oda hol rég érted egy érzés feszül.
Kezed kezemben szorongott félve az ismételt elválást,
Vágytam simogató puha melegét, mint a viszontlátást.

Megöleltelek féltőn, bár szíved nem szorul a védelmemre,
Csak nekem hízelgő, hogy karomba zárhattalak ez este.
Fejemben ide-oda cikáztak a ki nem mondott gondolatok,
Láttam, nem kell kimondanom őket, mert tudtad mik azok.

Annyira kívántam érezni forrón izzó tested puha bársonyát,
Érezni édes illatát, szívedben megkeresni szívem vánkosát.
De ezen a csillagos estén ez a buja kaland most lehetetlen volt,
Nem süthetett szívünkre nyájasan az érzelmeket keltő Hold.

Csak néztük egymás csillogó szemét volt, hogy szótlan,
Némaságunk így is mindent elmondott mélyen halkan.
Mint színes pillangó szállt rám édes közös emlékünk,
Bár másként történt volna a távoli múlt méze velünk.

De hiába volt olyan szép, ami volt az mind-mind elmúlt,
S most rajtad áll mi történik a jelenben, bár szíved nem izgult.
Te talán már tudod, vagy ha még nem akkor legalább sejted,
Mi lesz kettőnk sorsa a jövőben, biztosan érzi már a szíved.

Ugye elárulod nekem is a jövő most még titkos rejtelmét,
De bízom benne valami jó hír lesz, és csókod lesz a pecsét.
S ha mégsem kell szívem, mint akkor a múltban régen,
Talán valahogy súlyát elbírom, és ismét újra túlélem.

2009. augusztus 26.

Deák László Sándor