Reppeljek?

néha-néha azon kapom magam
hogy egy-egy pillanatra el-eláll a szavam,
de igen hamar összeszedem magam,
és máris a rímekre visszaváltok – hamar
nyomban felépítek magamban némi bátorságot,
mert mi lenne, ha nem ily csodálatos volnék,
ha nem próbálnám milyen ez a stílusos-játék,
szégyellhetném magam, – már pedig ezt nem teszem,
előveszem helyette némi kis eszem, és eszem-menten
ellene védekezve máris tovább rovom a sorokat, amíg a
számból minden szó kifakad, ahhoz ami éppen ide kell,
hogy a népemet ezzel is had vidítsam fel az apátiából,
mert már elég volt minden jó imából, ha nem jön a megváltás
se égre se földre, és nem akarok még kimenni a temetőbe,
magamat se szánjam, nem fogom be még a számat, addig
mondok mindenféle hülyeséget, míg le nem csapjátok ezt az egészet,
mi végre is nem tehetnék meg ilyet, ha a ’stend up comedi-ben, mehetnek
ilyen, de még ennél is rosszabb trágár történetek, amit én nem teszek
csupán miattatok és részszint értetek, hogy e lapnak randa szája ne én
legyek, – na jönnek lassan a tavaszi legyek én meg el sem búcsúzkodva
lassan tovább megyek, de azért nagyon szeretlek benneteket,
mert ti vagytok olvasóim nélkületek én csak út széli író, ha lehetnék,
félrecsinált életemről kinek is mesélnék, mert Ti mindig meghallgattok,
ha kell, s ha nem mégis, mert erőszakos vagyok mint a szemtelen légy is,
mindig oda szállok ahova nem szabad, s leperegnek rólam a szavak,
amíg végül valaki légycsapóval egyszer csak agyoncsap,
dicsérjetek agyon, ha ez a mesém is annyira tetszett, ha meg nem
tegyetek a kukába, vagy egyenesen a szemetes kosárba – megígérem
Nektek több ilyet nem teszek elég volt egyszer tőlem ezen üzenet, inkább a
kezem törjön el, hogy ha ennyi sok ökörséggel a fejeteket tömjem fel !
A viszontlátásra minden sok szeretetemmel, az ég legyen Veletek, és
felettem most és máskor se ítélkezzetek, mert nem szeretem az ítéleteket.

Budapest, 2012. 04. 22.

Kenéz István