Quipuk

Összes megtekintés: 435 

Quipuk

már ne pengesd a húrokat, már ne,
szívemen új szólamokra,
amit tudtál, rajta már megszólaltattál,
érzelmeink mind felfénylettek,
szórva szikrákat, új szólamokra,
szín-orgonákkal, fuvolákkal,
égre-földre, életünkre
szerelem-virág harmóniákat festve,
sajgó, néha csontig fájó sirokkóval fújva,
sivatagi dűnékre futtatva a szavakat,
vésve a tájba: s z e r e t l e k …

már eljött az idő a felfejtésre,
fogd és fejtsd hát a húrokat,
fejtsd és lásd a szivárvány quipukat,
színekről színekre, csomótól csomóig haladj,
fejtsd fel és olvasd, kiabáld hát mindenkinek oda,
a szerelmünk életünket át hogyan fonta,
hogy mit tettünk ezért,
s mit köszönhetünk Istenünknek,
hogy a néha halovány auráink közeledve,
végül miként lobbantak mindig vakító fényekre,
világítva a végtelenbe: s z e r e t l e k …

hát tudjon róla mindig mindenki,
ezért majd add tovább olvasni, hallatni a quipukat,
mit egymásból fontak, festettek, csomóztak
az együtt élt történtek,
nyitva újabb életünkre álmodott kapukat

(2002.)

Székács László

“Quipuk” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Szólj hozzá!