Vihar

Kitört a vihar, a függönyök átsuhantak,
Majd megtorpantak, az ablak túloldalán.
Redőik összeszokva hulltak alá,
Pillanatokra szabad utat adva a napsugaraknak,
Melyek, a sötét felhők elől menekülve
A kanapéra zuhantak nagyot koppanva.
Porcicák gurulva, repülve, ébresztették fel
Mély álmából az ágy alatti kaptafákat.
Katonásan csapta össze bokáját a sokat látott öreg pár.
Táncra felkérve, a melléjük dobott pamut zoknit.
Villám cikázott át a szobán, mintegy móresre tanítaná,
A gazdi nélkül rendetlenkedőket.
Nevető ráncokkal telefestett arcú férfi
Lépett a szobába,
Tüsszentve, verte le a könyvet a polcról könyökével,
Kopott sárga lapok hulltak a földre.
Majd később összeszedem gondolta,
Az ablak tükrébe nézve, meglátta,
az arcán maradt borotva habot.
Visszasietett a fürdőszobába,
Tükör elé állt, látta ott van mellette ő is.
Rámosolygott, szólt, mindjárt jövök én is.

Domin jolán