A második évünkhöz

Észre sem vettük, eltelt egy év, ez megint a mi napunk,
Azzá tettük egy közös vallomással: végleg együtt maradunk.

Szerelmem betűkbe öntötte lelkét, s becézett is: Te nagyon hülye,
Ily édes finomság volt a desszert, nem hol-mi mézes füge.

Egy szerelmes Nő vallomása nyitotta meg az utolsó kaput,
Újjászülettem én akkor, s kijátszottam kártyáimból az adut.

Nem is írok múlt időben, mert most is minden ugyanaz,
Szerelmünk már mélyebb, s nyílik belőle az örök tavasz.

Gyere közelebb, érintsd meg a vállam, mely a sírástól remeg,
Örökké imádni foglak, szám – halkan – csak ennyit rebeg.

Veszprémi Gábor