szabad

az a baj, hogy nincs mit már mondani: az utcán kispicsák
pózolnak bágyadt mohósággal, tini klónok állnak kötélnek és
egyre otrombább az összkép, meg én is csak öregszem bohókásan,
mint Cliff Richard – amíg övék lett a kihipózott dicsőség, mit kiástunk:
nekik oltás meg lájk van, nekem meg enerváltan lapul a sporttáskámban
egy kortárs dráma: a szavak magukévá tesznek, és süllyednek, mint pompás
bombácskák egyre lejjebb benned – ortáj, s lárma támad a rovátkákban,
ezzel periodizállak ki egy paródiában téged meg Mengyelejevet, ahogy
megölitek az összes elemet, és beszippant mindenkit a virtualitás:
kis csordácskákban élvezitek a mindent akarást, meg hogy szabad a gazda
/pedig valami nem stimmel itt – mindenki mindenkit kúr, akit lát,
és a préda nyakában a PRADA: a világ szeme rajtad, most te lehetsz az,
vagy elmehetsz haza, mert:
azt hiszed szabad vagy.

Tépő Donát