A végtelenben

Összes megtekintés: 511 

A VÉGTELENBEN

Az idő egy nagy, egyirányú utca,
a sok kis élet mind-mind arra vár,
együtt mehessen rajta pár saroknyit,
bár szinte ellep mindent itt a sár.

Téged elvitt a párhuzamos utca,
én még megértem azóta egy s mást.
Talán találkozunk a végtelenben.
Megismerjük-e majd akkor egymást?

Mi lett volna, ha … ? Válasz erre sosincs.
Te a titkoddal pihensz, én élek
szép emlékeddel és csak várlak, várlak…
A végtelenben ülj mellém, kérlek!

Szepessy Gábor

“A végtelenben” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Most jól megleptél Szepy. Ilyen komoly verset még nem olvastam tőled. Tartalmas, elgondolkodtató, szép.
    Gratulálok!
    Szeretettel
    Ida

Szólj hozzá!