Eresz alatt

Kövér veréb ült a fán,
Víz csurgott a derekán.
Nem bírta már így tovább,
Célba vette a csatornát.

Aláröppent csatornának,
Többen oda már nem állnak.
Hiába is kérnék szépen,
Oda bíz, el nem férnének.

Jött egy sármos veréb fiú,
Arra gondolt, hogy az hiú.
Szép szavakkal illetgeti,
Farktollait billegeti.

Ilyen széplányt nem is láttam,
Merre jártam a világban!
Bomba alak, csinos termet,
Hegyes csőre csókra termett!

Állt a veréb, szótlan nézte,
Hogy a fiú így becézte.
De meg sem moccant az ebadta,
Jó helyét ő föl nem adta.

A kis veréb tovább ázott,
Szép szavakkal így cifrázott:
Gyöngyös szívem, kedves madám,
Téged bámul minden madár!

A Nap is sírva tér nyugvóra,
S bíz rá a felkelő Holdra,
Tündöklésed drága csillám,
Csak légy az enyém édes kislány!

Nem mozdult a kövérke lány,
A fiú vélte: süket talán!
Közelébe hajolt, s nézte,
Legyintéssel elintézte.

Keservében ordította:
Süket is ez, nem csak ronda!
Bánom is én vigyen halál!
Csak eressz alá az eresz alá!

Felber Zsolt