Eső

Eső

Fáradt arcomat nyári eső mossa,
Szeretem, ha a kezemet valaki fogja.
Oly lágyan simogat, jó melegen.
Köszönöm, hogy ma veled lehetek.

Megnyugtat, dicsőit az eső csurgása,
Veri a tetőt cseppjeinek hullása.
Fogom a kezedet, vizesen, csak úgy,
Hajamról a vízcsepp egyenként aláhull.

Ömlik a csatornából, mossa a járdát,
Tónak sima felszínén köröket formál.
Ablakok üvegén, párkányán lefolyik,
A felhő szép lassan felőlünk távozik.

Előbújik a Nap, szórja a sugarat,
Vizet felszippant, rászárad arcomra.
Még most is fogom a kezedet,
Az eső ránk már nem csepereg.

Járjunk egyet a jó friss levegőn,
Nyílnak a virágok fent a hegytetőn.
Madarak tollukból a vizet rázzák
Ürge a lyukból most már kikukucskál.

Arcomat langyos, nyári eső mosta,
Én hagytam, mert lelkemet megnyugtatta.
Velem voltál, fogtad víztől nedves kezemet,
Köszönöm, hogy velem ez megtörténhetett

Waldinger Ágnes

“Eső” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Ágnes!

    Szeretettel, örömmel olvastalak. Gratulálok!
    szeretettel: Zsuzsa

  2. Szeretettel gratulálok. Gyerekkoromban voltak szép meleg nyári esők.
    Radmila

  3. [u]Kedves Ágnes ![/u]

    Idillikus, igazi nyári vers, egy kis történettel meg megtűzdelve…

    Üdv. – keni –

Szólj hozzá!