Hajdan

Hajdan

Földet ér a Nap.
Egyszerre vonz,
taszít a messzeség,
a tűz a szenvedély.
Hajdan volt tavaszok
vándora lettem.
Sokszor haltam meg,
de visszajöttem.
Előttem sorompó
zárta el az utat,
vakvágányon,
mint túlhúzott óra,
most pörgök rúgóra.
Hullott a perc,
a küzdő tér felett
szivárgó jelek,
kezemben nyíló
emlékezet.
Tavaszból visszafordulok.
Pár óra mi nekem jutott
a parton, fűzfák és az ég
a tisztesség.

“Hajdan” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Nagyon örülök Zsófikám, hogy belelátsz a lelkembe.
    Rövid versben öleltem fel egy emlékképet.(f) Egy kicsi öröm, egy kicsi bánat…talán, mert elmúlt.:)
    Szeretettel: Ica

  2. Nagyon szép drága Ica!

    Különös értelmezést nyújt számomra az allegorikusan értelmezhető
    " Egyszerre vonz és taszít a messzeség ", mivel a cím "Hajdan ", átéreztem a jelen és a múlt
    közötti messzeség vonzását és taszítását. Mert bizony, előfordul életünk szakaszaiban olyan emlék amire szívesen emlékeznénk, vonz bennünket, de ugyanakkor tudatosan taszítjuk is hangulatromboló hatása miatt, most már önmagunk miatt.
    Szeretettel, Zsófi

  3. bepillantast engedtel egy szep, szomorkas hangulatu emlekedbe…Biztosan kedves volt szamodra nagyon…"Hajdan volt tavaszok vandora lettem"…a fuzfak es az eg a tisztesseg"
    Nagyon szep gondolatok.Gratulalok kedves Ica remek versedhez.Udvozollek:b:)(f)

  4. Kedves Ilonkám!
    Remélem, őrzőangyalod, még sokáig vigyáz RÁD.
    Szeretettel üdvözöllek, és szép napokat kívánok: Erzsi

Szólj hozzá!