Világtalanul

Világtalanul

Ősz aggastyán roskadtan ül,
mintha ugyan vándorolna, keze botjára feszül.
Béklyója láthatatlan, röghöz van kötve.
A vakság az, ami összegömbölyödve
kényszeríti ágyba, székbe.
Otthona helyett Otthonban van, vendégségben.
Hiszen idegen a szoba, a szó, az étel,
egyformán fekete a nappal és az éjjel.
Kilencven nyarat, telet látott.
Retinába égett emlékek molyrágott
képei elevenednek sorra:
a régi ház, elöl a konyha, a szoba.
Az asztal előtt sámli, balra a kályha.
A falon szép keretben, a hímzett mályva.
Szinte látja, ott nem tévedne el soha,
de vakon egyedül nem maradhat, szólt a mostoha
ítélet.
A puszta lét semmivé lett.
Ugyan a szív még dobog,
s a láb is hűen vánszorog.
Fülének barátai a halk neszek.
De a szemek, a vaksi szemek
segédei lesznek
majd az enyészetnek.

Márffyné Horváth Henrietta

“Világtalanul” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Rozálka!

    Remélem azóta megnyugtatóan rendeződött a fiad dolga. Nálunk sem ismeretlen ez a helyzet. A férjem is járt már így. Maga a fém reszelék eltávolítása és a kötőhártya gyógyulása nem volt vészes, de esti ügyeleti időben dokit találni egy kalandregénnyel felért….:P
    Köszönöm, hogy olvastad soraimat. 🙂

    Szeretettel: Heni

  2. Kedves Viola!

    Köszönöm, hogy elolvastad és egy kicsit talán át is érezted a versemet. Valóban borzasztó lehet ép tudattal, teljesen ismeretlen helyen, kiszolgáltatva másoknak, élni, éldegélni…

    Szertettel: Heni

  3. Kedves Heni!!

    versedet olvasva kis feszültség szorult most belém, mert gyermekem szemében valami szörnyűség van, köszörült vasat…és most megy az ügyeletre..tehát rossz érzéseim vannak, de remélem minden okés lesz…de , hogy pont erről olvassak?…ilyen a véletlen.
    Versed szép, szomorkás.

    Szeretettel:Rozálka
    u.i.
    nagy öröm számomra, hogy végre itt lehetek megint közöttetek!

  4. Kedves Henrietta!
    Megrendülten olvastam kitűnő versed, szívszaggató, ha csak egy kicsit is belegondolunk.
    Szeretettel gratulálok: Viola

Szólj hozzá!