Túl az álmokon.

Túl az álmokon.

Túl az álmokon,
s az emlékeken.
Még átölel csendben,
szorosan, két kezem.

Tegnapok, és holnapoknak útjain
konganak szüntelen a léptek.
Felzokog bennem a bánat,
feltörő, elmúló szenvedélyek…

Túl az álmokon,
még annyi mindent szeretnék elmondani.
Mintha csak vétkes lennék, néked,
két szép szemedbe nézve megvallani.

Hogy örökkön örökké,
s azóta is titkon vágyom terád.
Hogy minden reggelemnek,
te őrzöd még virradatát.

S talán nem is tudod, hogy
túl az álmokon.
Megkövült a csend,
remegő ajkamon.

S forró könnyeknek,
kinyílt most édes virága.
És suhanunk a széllel,
az elemésztő tűznek bíbor alkonyába…

Túl az álmokon, most,
az ágyam szélére ült újra kedvesem.
S túl az álmokon,a mindenség csendjében,
halkan megdobbant érte,a szívem.

Soltszentimre; 2005. Február 28. Hétfő.

Bakos Attila Péter