„Megakoszt”
Űzte a méhet a vágy, a virágnak a kelyhe a cél,
hitte, hogy adhat a nyár, ahogy eddig is enni adott.
Fújta a méh szekerét a kehelybe segítve a szél,
száraz a nyári világnak a vége – a semmi van ott.
Ősz zörög itt az idő, szekerére a bú szele száll,
– csurran a méz, a barack leve vár – ragadós szerelem –
hajtja a korda idő, biza sürget a tél dere már.
Koppan a héj, a dió keserűn-tapadós kenyerem.
Fagy szele fú a mezőn, “csupaszon” verebek hada vár,
nincs eledel – csak a csősz kegye jut – fukar ő mikor oszt.
Zümmög a méhkas, a raj nagyon éhes – a lép neki jár-
jöjjön a nyár a csodás, ami dús kegyelet, “megakoszt”!
H. Gábor Erzsébet
Kedves András!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad ezt a versemet is.
Szeretettel fogadtalak most is:Zsike:P
Kedeves Zsike
Szép versedet szeretettel olvastam…
üdv, András
Tudom, kedves Csaba. Örülök, hogy visszanéztél, köszönöm szépen.
Szeretettel fogadlak mindig.Zsike:P
Kedves Zsike!
Bocs az elírásért, de annyira a jambusokban gondolkodtam, hogy a daktilus helyett is ezt írtam. Persze, hogy nem baj egy két ritmusdöccenés, bár én tudnék ilyent írni. Megbántani persze nem akartalak.
Szeretettel: Csaba
Köszönöm szépen kedves Katalinka. Örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel fogadtalak Téged is:Zsike:P