Surranó surmanó – 1. Mókus Máté, Sün Sanyó és az almacsutka hajító verseny

Surranó Surmanó

Volt egy erdő barlangos,
ott lakott az aranyos
felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.

Ez a manó roppant kényes,
tisztaságra, jó modorra igényes.
Nem szereti ha a lurkó
csintalan erdei nebuló
nem tartja be a rendet,
a barlangos erdei fegyelmet.

Kíváncsiak vagytok, hogyan tartott rendet
ez a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó?

Fületeket hegyezzétek!
Elmesélem mostan néktek,
míly kalandok történtek meg
a barlangos erdő lakóival,
meg a rendszerető zöld sapkás és rőt szakállas manóval!

1.

Mókus Máté, Sün Sanyó és az almacsutka hajító verseny

Történt egyszer egy őszi reggel,
a barlangos erdőben a Napocska is lustán kelt.
Vége volt a nyárnak régen,
minden lurkónak iskolában a helye szépen.

Korán kelt a legtöbb lakó;
főleg a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.

Fellépett a felhőjére,
pihe-puhán szálló, Felhő Feri testvérére.
Felszálltak a barlangos erdő fölé,
a bárányfelhők közé.
Lebegtek és libegtek,
egy nagy tölgyfához siettek.

A tölgyfára az volt írva: ERDEI ISKOLA.
Itt egy ágra le is szállt a felhőnyoszolya.
Zöld ablakon bekukucskált Surmanó,
látta, hogy ott van két elsős tanuló.
Éppen nagyon beszélgetett Mókus Máté és Sün Sanyó.
S, e szavak hallatán méregbe gurult Surmanó:

– Gyere Máté! Amíg nem kezdik a tanítást
– szól Sün Sanyó – játsszunk almacsutka hajítást!
– Cél a tábla, meg a tanári asztal! – rikkant Máté,
s nem törődik a szép damaszttal-
mely az asztalra van terítve,
s a székre ugrik nyerítve!

Ki tudja még meddig tartana a csata,
ha be nem toppanik Medve Mama.
Kinek most kezdi az első osztályt bocs fia.
Mikor belépnek felkiált: – Uramfia!
Mit csináltok haszontalan gyerekek?
Miért dobáltok szanaszét szemetet?

Sün Sanyó megszeppent, de Máté nem rest,
Medve Mama arcába vágja egyenest:
-Kérem szépen, mi itt játszottunk,
csak nem rossz fiúknak látszottunk?
Ne lássam soha többé diók, mogyorók, makkok halmát
Ha mi dobáltuk szét a sok almát!

Medve Mama a fiúkra ráförmed:
-Sietek és szólok a tanítónőtöknek!
Gyere fiam Mackó Árpi siessünk,
hogy e gaztettről mihamarabb panaszt tehessünk.
Ezzel Medve Mama elfutott,
s nyomában Mackó Árpi kullogott.

Ekkor a zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó belépett az ablakon,
elővette kék pálcáját,
előadta a bűbáját:
-Csimpili, csimpili bumm-bumm-bumm
almacsutka angyalom,
célozd meg a bűnösöket,
a nagyotmondó zűrösöket!

Ekkor aztán uramfia,
az összes almacsutka
célba vette a két jómadarat,
a visító malacokat.
-Jaj!Jaj! Kegyelmezz nekünk Surmanó!
Könyörgött sírva Sün Sanyó!

-Ígérjük mindent helyre teszünk,
többet ilyen csatát nem rendezünk!
-Hát még mit ígértek? –kérdezte somolyogva Surmanó.
-Igazat mondunk, mint minden barlangos erdei lakó!
Véget ért az almazápor azonnal,
megbékéltek a fiúk a manóval.

Gyorsan seprűt, lapátot kerítettek.
Az asztalra új terítőt tettek.
Lemosták a széket, táblát, hogy már nem is ragadt.
Nyomukban rend és tisztaság maradt.
Mire megérkezett Bagoly Irma tanítónő és a medve család,
már nem találtak szeméthalmot, se csatát.

De már Surranó Surmanónak sem volt nyoma,
elégedetten libbent Felhő Ferivel tova.
Mókus Máté, Sün Sanyó a felnőttektől bocsánatot kértek,
s ahogy becsengettek vígan láttak az első leckének.

Márffyné Horváth Henrietta