Az éj sötétje.

Az éj sötétje.

Az éj sötétje,
lassan ránk köszönt.
S látod odafent az égen,
a csillagözönt?

Jer közelébb,
had adjak egy csókot.
S kérlek fogadd mosolyogva
a bókot;

Mellyel szépséged dicsérem…

Igy karcsú derekad ölelve,
most ragyogó szemeidbe nézek.
S előjönnek a múltból egymást követve,
a régi-szép emlékek…

Még mindig szeretlek.
Éppen úgy mint mikor megismertelek.
S emlékszel mikor elbúcsúztunk,
én m,ennyire fogtam,szorosan két kezed?.

Féltem nem látlak többé,
mert már akkor,s ott megszerettelek.
Megdobogtattad ahogy mondani szokták,
az első pillanatban a szívemet.

Rég volt,s azóta
hogy elmúltak az évek.
Örülök hogy eljöttél akkor,
és elhoztad nekem magaddal a reménységet.

Boldog emberekként párban,
mint szép gerlemadarak.
Az éj sötétje takar most,
az eljövendő alkonyat.

Elmúlt egy nap újra,
fáradtan viselt édes fájdalom.
S a holnapi új hitben való élet,
karjaid közt csodás-könnyes oltalom…

Az éj sötétje lassan,
lassan ránk köszöntött.
S valami titkos melegség:A szerelem.
Forrósága mi újra elöntött.

Csak Te kellesz,csak Téged akarlak!.
Jer közelébb had adjak egy csókot.
S fogadd kérlek mosolyogva,
az elsuttogott bókot;

Mellyel szépséged dicsérem…

Budapest; 2009. Augusztus 9. Vasárnap.

Bakos Attila Péter