Sorsidill

SORSIDILL

Magyarnak lenni? – állni egy fa lombja alatt,
körötte sok aratni való búzamező, szőlőskert –
srégen kinézni a kék égboltozat felé,
s közben kenyeret szelni, országformájú szeletet.
Munkavégeztével családhoz térni, serényen
végezni tovább s könyvekkel kiművelni
a gyerekcsodát. Legyek csak annyira méltó,
mint mit őseim megcselekedtek, s vinni-adni
a biológiai láncot. Becsülni, ami élet –
ünnepként élni meg még a keserves hétköznapot
is, s nézni a madarat. A madár majd álmot hoz,
a háztetőn énekli ki a jót és a bánatot.
Egy széttört tányér a háborút idézi, ’sz kilengett
a Föld tengelye, majd ’56 csillaglelkei újra
újra holtakat, rabruhákat oszttak koholt jussokért.
Kötelek feszültek alá, bitor cipők lógtak:
menekülésvágy vagy a helybenhagyás zaklalma.
Minden nemzetben van szadista. Sok lelket törni tud,
s a gondolat-egzisztencia keres kényszerkiutat.
„Ne mondd, hogy nem vagy Isten-hitű, nemzeted
elől ezt ne tagadd el soha – lehet szociálista vagy,
azazhát te is istenszülött. Bűnhődni, közgondolkozni
ha szegényen, akkor is, lehet – ne rövidítsd magad.
Lombot adj, lábad alatt a fa gyökérzetével
jóra, szépre,termőre – tavaszra kihajts.
Nyarad lesz, őszöd. Naponkénti harangzúgás. Bor, barack.
Nézz rám! – négert látsz, cigányt, svábot, tótot…?
Vess számot Szent István intelmei szerint, s megmondom
ki lehetsz… Embernek ember, hite, szava szerint:Magyar!

Vasi Ferenc Zoltán