Levelek a padon
Fáradt levelek ülnek az őszi padra
lassan elillan belőlük az élet,
merengve gondolnak a kamasz tavaszra,
s hogy a kipattanó rügy mivé lett.
Szellők érintése, fények kacsintása
a virágporban fürdő mámor,
mind a múlt sötét kosarában ül már,
s gyönyörű nyilát elrejtette Ámor.
Szél bolyong a meztelen fák alatt,
ma minden lépte céltalan,
a padhoz ér, a levelekre bámul,
s visszanéz rá a vörös és arany.
Elcsendesedve ül a levelek közé,
majd gyengéden beléjük ölel karja,
s egy lágy halálos keringő után,
magába zárja őket az elmúlás avarja.
Tóth János – Janus
Köszönöm, hogy olvastatok és írtatok!
Janus
Kedves János!
Köszönöm az élményt!
Szeretettel: Heni
[small][b][color=#660099][u]Kedves János ![/u]
Meghatóan szép gondolatok az őszről, és vele járó pihenni térésről a természet lágy ölében.
Két utolsó sorod valóban felül-múlt nálam minden felettit !
Őszintén, – és az ősz szerető híveként
nagyon gratulálok ehhez a szép versedhez !
[u]Tisztelettel ! [/u] – keni -[/color][/b][/small]
[color=#006633]Kedves János!
Nagyon szép ez az őszi vers.
A két utolsó sorral feltetted versedre a koronát.
Üdvözlettel
Ida[/color]
[i]Kedves János!
Gyönyörű őszi vers.
Gratulálok: Rózsa[/i]
Nagyon szép…gratulálok szeretettel.Lexirózsa