Végtelen mezőkön

Végtelen mezőkön

Végtelen mezőkön,
keresem magamat.
Mit hagyok itt:
Nem tudom.

Sodor a fáradt:
Sárga szakállú őszi szél.
Hóvirágok nyílanak nyomaimban,
éles késekké vált jégcsapok.

Végtelen mezőkön:
Kiáltok fel a felhőknek.
Szánom őket,
örök nyughatatlanok…

Én is ilyen,
ilyen vagyok.
Napfény hajnali vörös lángjából,
türelmetlenül pattintott szikra.

Végtelen mezőkön:
Anyám megsirat.
Őszi imát konganak
a száz éves hangok.

Boldog leszek:
Mert szeretet voltam.
Vágy,álom,ragyogás,
virágos rét, tiszta vizű csermely.

Végtelen mezőkön,
nem tudom mit hagyok.
Pipacsok közt leszek fényesség.
Emlékek kútjából víg dalom száll…

Végtelen mezőkön.
Át az ismeretlenen.

Kisizsák; 1995. Július 6.

Bakos Attila Péter