Várlak

Maradtam a csendben éjjel,
egy harang kondult a távolban,
s titkokat súgtam félve
az űrbe, s a perceket számolva
feküdtem az ágyon. Némán
tekintettem fel a mennyezetre,
szemem előtt alakod sétál,
pillantásunk találkozik, s én keseregve
nézlek, hogy jaj, vajon merre jársz most,
fejedet kinek a párnájára hajtod.

A harang elhallgat, de fejemben tovább lüktet,
mint éji manó zengi tovább a dallamot,
mely neked üzent,
hogy gyere haza, nyitva az ajtó, az ablakok.
Minden nyitva áll, a szívem is, hogy újra
befogadja tested vándorló lelkét,
hogy újra, egymáshoz bújva
éljük át életünk összes tavaszát, nyarát, őszét, telét.

Gliba Gabriella