Pereméről nézem

Pereméről nézem e világot,
a ballagó idő oromzatán,
Elmerengve néha meg-megállok,
vajon miért az örök rohanás?

Megértettem már az idők szavát,
nem áltatom magam ábrándokkal.
A földnek vándora vagyok csupán,
amíg lelkem e porhüvely foglya.

E világ kincse már nem ejt rabul,
sorsa az enyészet, mulandóság.
Ideig való, a fénye megfakul,
hogy megszerezzem nem űz már a vágy.

Szemem előtt tágul a láthatár,
kincseit tárja egy másik világ.
Követem felvillanó csillagát,
mennyei fény vonz örök ragyogás.

Schvalm Rózsa