Mosolyt terítek arcomra

Mosolyt terítek arcomra

Honnét?… Nem tudom..
Gyermekkorom át-átfolyik olykor,
még mindig játékokkal szőtt
zajló életembe.

Mesék és mondák szövik át
minden percemet.
Játszom ha dolgozom,
játszom és nevetek… Sírok.

Szüléim ölelésében jászol vagyok.
Honnét?… Nem tudom.
Még merítek – bármit.
Amíg lehet – Amíg megtehetem.

Minden nap vagyonosabbá tesz.
Bölcsebbé.
S míg felnevelem – megnevelem önmagamat,
lassan elmúlnak az évek.

Múlnak… S én nem bánom.
Újra mosolyt terítek arcomra,
mint lágy fehér kendőt maga elé
az uzsonnázó gyermek.

Ahogy én tettem egykoron:
Úgy nyolc-kilenc évesen.
Honnét?… Nem tudom.
Még merítek – Amíg megtehetem.

Suhanok szélben,
lángok forró sóhajában.
S egyre csak várok.
Szüléim ölelésében jászol vagyok.

Gyermekkorom át-átfolyik olykor.
S ha sok a dolgom hát énekelek.
Hagy tekintsenek rám,
elégedett tekintetek.

Múlnak az évek:
Múlnak az évek.
S amíg megtehetem,
újra… mosolyt terítek arcomra.

Kisizsák; 1998. November 3.

Bakos Attila Péter