Csillogó hólepel

Csillogó hólepel

Csillogó hóleplet öltött fel a reggel,
oly fenséges, mintha nem a földön járnál.
Pelyhekből szőtt függöny ereszkedik csendben,
madarak repdesnek hófehér fa ágán.

Homályon át csillan halovány napsugár,
majd áthatolhatatlan fellegekbe vész.
Hallgatag tájon a csend hangjai súgják:
mostanság tél az úr, a tavasz messze még.

Táj nyugalmát a szél sóhaja zavarja,
fenn a hegyekből támadó, vad morajlás.
Szárnyán metsző hideget repítve suhan,
rombolva tombol és épít hóakadályt.

Az eresz alatt jégcsapok csüngnek alá,
mint szúrós, áttetszőn fénylő dárdahegyek.
Ha jő az ellen, felragyogó napsugár,
majdan olvatag könnycseppeket ejtenek.

Schvalm Rózsa

(2013-01-15)

“Csillogó hólepel” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Zsike!
    Köszönöm, hogy olvastad és tetszik a versem.
    Szeretettel: Rózsa

  2. Kedves Rózsa!

    Nagyon szép téli képet festettél meg verseddel!
    Őszintén és szívből gratulálok! Nagyon tetszik!

    Szeretettel: Zsuzsa
    🙂

  3. Kedves Ida!
    Köszönöm kedves véleményedet. Igen, a télnek vannak nehézségei is.
    Szeretettel: Rózsa

  4. Kedves Ari!
    Köszönöm, hogy tetszik a versem. Viszont kívánok Neked is szép téli napokat!
    Szeretettel: Rózsa

  5. [color=#006633]Kedves Rózsa!
    Szép téli képek. Igazi téli idill ez a vers. Szeretem ezt a pihe-puha, hófehér csillogást… Persze, vannak neki hátrányai is, sajnos!
    Szeretettel
    Ida[/color]

  6. Kedves Rózsa!
    Szép képet festettél a hólepellel takart tájról, de ott van alatta a tavasz, amikor majd a vastag könnycseppek hullanak.
    Szeretettel olvastam: Ica

Szólj hozzá!