Apa ugye látsz minket

Apa ugye látsz minket
/ÉDESAPÁM HALÁLÁRA/

Apa ugye látsz minket
mindennap a kéklő egekből
Oly régen elmentél tőlünk
nem vagy már velünk
sehol se vagy, de mégis mindenütt.

Huszonhét éve bizony már,
hogy nem látjuk mosolyod
nem simogat bennünket két
izmos dolgos kovács kezed.

Tolvaj járt akkor nálunk
orvul a mélyből elérkezett
lelkedet elvitte a fénybe,
a tested maradt itt az enyészetnek.

Lelked tehát él, munkálkodik
erőt ad nekünk minden percben
lankadni sose engedsz minket
Hallhatatlan vagy ,találkozunk.

Úgy érzem én boldog lehetek,
hisz itt vannak a kincseink
kiket te is úgy szerettél
csak te hiányzol nagyon.

A nyolc dédunokádnak mindig
beszélünk, sírodnál megállnak
Tudják erős voltál,mint az acél
szíved lágyan olvadó mint a teavaj.

Néha szeretnék újra gyerek lenni
bukdácsolni a kovács műhelyedben
csiholni a tüzet jókat beszélgetni
nevetve, önfeledten, mi ketten.

A műhely már nincs meg, de ha ott
a helyén állok érzem az ismerős illatot
hallom a forró vas sistergését,
ahogy a hideg vízben edződni teszed.

Látom ahogy a korom az izzadsággal
egyesülve barázdákat fest az orcádra
és azokat a feledhetetlen csintalan
mimikákat, mely csak a kettőnké volt.

Emlékszem, hogy viccelődtek az emberek.
,,Ne szeresd, nem látod milyen koszos”
Én mindig felemelt fejjel dacolva feleltem
,,IMÁDOM” hisz ő az én édesapám”
aki a csillagot is elém tenne , ha azt kérném
Én büszke vagyok, hogy te voltál az apám

Apa ugye láttok minket,
s vigyáztok ránk naponta
apa, anya ti drága jó szülők
szívünkbe éltek, míg dobban az.

Révész Jánosné Clarisz